„… az emberek érzik, hogy valami másnak kell jönnie- érzik, hogy változni kell- mert ez a felállás, ami jelenleg a közoktatásban tapasztalható, hosszú távon nagyon sok energiát vesz ki feleslegesen a benne dolgozókból- mind a tanárokból, mind a diákokból- és ez lehetne máshogy is. „
Meglepő volt számomra, hogy az emberek látatlanban is lelkesednek a kártyák miatt úgy, hogy nem is játszottak vele, csupán hallottak róla. A módszeremből leginkább a kártyák megfoghatóak, noha maga az egész rendszer kitalálása mögött több éves gondolkodás áll. Amikor mesélek a módszerről és az eszközökről- főleg a reakciókból látom, hogy ez valami más, valami olyan, ami valódi érdeklődést vált ki. Azért is csodálkozom, mert már régóta foglalkozom ezzel, de támogatást leginkább az egyetem negyedik évétől kaptam, amikor felvetettem másoknak ezt a módszertani ötletem. Azóta az egyetemen kívül is kaptam visszajelzést, hogy ez jó dolog, és érdemes vele foglalkozni.
Elgondolkodtam, hogy vajon miért támogatják a módszerem ennyire, és miért pont most. Az az elképzelésem, hogy az emberek érzik, hogy valami másnak kell jönnie- érzik, hogy változni kell- mert ez a felállás, ami jelenleg a közoktatásban tapasztalható hosszú távon nagyon sok energiát vesz ki feleslegesen a benne dolgozókból – mind a tanárokból, mind a diákokból- és ez lehetne máshogy is. A kártyákon lehet a leginkább látni, hogy ez egy megfogható dolog, mivel van egy fizikai része is a módszernek, ami tényleg motiválja a diákokat. Én úgy látom, hogy maga a kártya lett egy kézzelfogható szimbóluma a játékos szemléletnek, ami valami újat tud hozni.
Többen is érezzük pedagógusként, úgymond benne van a levegőben, hogy teret kell adni a konstruktivista pedagógiának, amit ugyan az egyetemen tanulunk, de pályakezdőként már csak nagyon kevesen hiszik azt, hogy ez megvalósítható a gyakorlatban is. Ami szerintem nehéz, hogy a a fiatalok nem igazán tudják, hogy hogyan kell a szemléletet a gyakorlatba átültetni. Sokszor látom eszköztelennek a pedagógusokat azokkal az új típusú kihívásokkal szemben, amivel a 21. században találkoznak. Itt nem csupán az egyre inkább digitalizált világ tempójáról van szó, hanem arról a gondolkodásmódról, amivel segíthetik a tanulókat a jövőben előforduló kihívásokkal való megküzdésben. Szerintem a kártyában azt láthatják a tanárok, hogyha ez meg lenne nekik, akkor lenne egy konkrét eszközük, hogy elkezdjenek egy kicsit változtatni a mindennapi gyakorlatukon. Úgy érzem, hogy szükség van arra, amit csinálok – látom az igényt a többiekben is – ezért is veszem komolyan a módszer fejlesztését. Most a finomítás fázisban vagyok, sok mindent kipróbálok, hogy mi lehet jó, és sok mindent elvetek, ami nem működőképes a gyakorlatban.
Többször hallottam másoktól, hogy amit az egyetemen tanulunk, annak nincs köze a való élethez. Ennek nem így kéne lennie- legalábbis nálam nem így van. Én amit az egyetemen kipróbáltam, megtanultam, továbbfejlesztettem- azt használom azóta is, amióta tanítok. Számomra személyes okokból is fontos ez a módszer, mert enélkül hosszú távon nem bírnék tanítani, mert nem tudnám élvezni a munkát, és emiatt gyorsan kiégnék. Motivál az, hogy se én, se a kortársaim ne kényszerüljenek elhagyni a pályát, hogy át tudjak nekik adni egy kézzelfogható, hatékony eszközt, amivel sikerélményt lehet szerezni mind a tanárnak, mind a diákoknak.